A kezdetek

Tavaly nyáron jártam Bódvalenkén, ahol Pásztor Eszter kiváló ötletének köszönhetően a 90%-ban romák lakta település házait óriási falképek, festmények díszitik (roma festőművészek munkái), immár 25 darab, ha jól tudom. Pásztor Eszter elképzelése szerint itt, ahol mindössze 6 házban van bevezetve a víz, és ahol a füdőkád számít luxusnak (többek között), a turizmus az egyetlen lehetőség, ami megmentheti a falu lakosságát a nyomortól. Nyaranta két-három autó is érkezik naponta, a bódvalenkei Sárkányünnepre pedig idén több százan is ellátogattak.

Én viszont azt szeretném megnézni, milyen itt és a környező falvakban az élet télen, amikor a madár se jár erre. Milyen kilátásai lehetnek egy itt élő (teszem azt) kamasz lánynak, van-e különbség férfiak és nők, romák és nem romák helyzete között, állíthatjuk-e, hogy a nyomor kortól, nemtől, etnikai hovatartozástól független? (Ugye?)

Két napja lett hivatalos, hogy az én projektem kap lehetőséget arra, hogy cikk formájában, egy remélhetőleg hosszú és tartalmas tanév után megszülethessen (hurrá!), ennek köszönhetően itt-ott megjelent néhány rövid híradás is. Ebben jól hangzó állítások vannak arra nézve, hogy mit fogok vizsgálni, az igazság viszont az, hogy tulajdonképpen nincsenek konkrét elképzeléseim. Nem szeretném magam előfeltevésekhez vagy hipotézisekhez kötni, egyszerűen csak ott szeretnék lenni minél többet, hogy rávilágíthassak azokra az összefüggésekre, amelyek felkutatása nélkül szerintem elképzelhetetlen az ország jövője. Na jó, ez az egy előfeltevésem van, él és határozott, de ez főként abból fakad, ami a statisztikákból ordít, méghozzá, hogy "1970 és 1990 között 5,5-ről 6,3 százalékra nőtt a cigány kisiskolások aránya, ami az azóta eltelt húsz évben megduplázódott, így már az általános iskolákban mintegy 13 százalék. Országrészenként azonban más és más a kép. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a diákoknak már közel egyharmada roma származású, s ott található az a három kistérség is, amelyben ez az arány már több mint ötven százalék. Országosan az általános iskolák tizedében vannak már többségben a roma gyerekek." (Forrás: Riba István Gettóiskolák című cikke, hvg, 2011/37. szám)

Számomra ez csak azt jelenti, hogy a romák gyarapodását nem megakadályozni kell, nem utálni, hanem kezelni. És bátorkodni megnézni, hogyan is élnek ott valójában, hogyan néz ki az általános iskolai oktatás, és egyáltalán: hogyan néz ki ott bármi.

Ma felhívtam Pásztor Esztert, hogy elújságoljam neki galád tervemet és megkértem rá, hogy segítsen nekem, amennyiben ideje engedi. Lelkes volt, mivel elmondása szerint "egyáltalán nem tudják és nem ismerik az emberek, hogy mennyire kemény az élet itt", éppen ezért nagyon reméli, hogy a projektem megvalósul. Négy falut ajánlott figyelmembe, Bódvalenkén kívül a közeli Szalonnát és Tomort, ahol elmondása szerint "történik is valami", és Tornanádaskát, a "bukott falut". Azt is mondta, hogy feszültségekkel terhes időszak lesz az ősz és a tél, mert végig kell nézni azt, hogyan süllyed mindenki a totális kilátástalanságba és hogy "az energiaszegénység sokkal többet jelent, sokkal komolyabb pusztítást végez mint az, hogy nincs pénz", majd milyen szép lesz megtapasztalni tavasszal, hogyan éled újjá minden. Legszívesebben már most kocsiba ülnék, ha lenne kocsim - ami ugye nincs, és ez újabb nagyszerű kihívások elé állít a terep megközelítését illetően, mivel Bódvalenkére pl. madár se, vonat se jár (teszem hozzá térerő sincs), busz pedig naponta kb kettő db, és a többi településen is nagyjából ez a helyzet. De ez már egy másik történet.